Tag Archives: pozsgás

Üvegek újrahasznosítása pozsgásokkal

A vágott üvegek nagyon jó ültetőedények, használjuk őket bátran. Dekoratívak, egyediek, asztaldíszként akár még éttermekben is megállják a helyüket.

pozsgások üvegben, succulents in bottle

A kidobásra ítélt Jägermeisteres és Whiskys üvegjeinkbe bátran ültethetünk kövirózsákat vagy más pozsgás növényeket. Mivel négyszögletes üvegekről van szó, még a megtámasztásról se kell gondoskodnunk. Ha rendelkezünk üvegvágóval, úgy egyszerűbb a dolgunk, de végső megoldásként üvegeshez is fordulhatunk.

Célszerű az üveg aljára kavicsréteget tenni, majd erre kerüljön a pozsgások számára készített földkeverék. Kövirózsáknál elég, ha az általános virágföldet homokkal és apró kaviccsal keverjük. A pozsgásoknál és kaktuszoknál célszerű kész kaktuszföldet használni.

Kövirózsákból a kisebb méretű, zömökebb fajtákat célszerű választani, pókhálósat, sima levelűt, vöröses és zöldes árnyalatút vegyesen. Mivel nincs kifolyása az üvegnek, célszerű napfényes ablakpárkányra, esőtől védett kerti asztalra helyezni és mérsékelten öntözni.

kövirózsák üvegben, Sempervivum in bottle

Az ültetőközeg tetejére teríthetünk kisebb-nagyobb kavicsot, színesíthetjük kagylóval vagy egyéb dísszel is a dekorációnkat.

pozsgások üvegben, succulent in bottle

pozsgások üvegben

succulents in bottle

pozsgások üvegben

pozsgások üvegben, succulents in bottlepozsgások üvegben

pozsgások üvegben, succulents in bottlepozsgások üvegben

pozsgások üvegben, succulents in bottlepozsgások üvegben

pozsgások üvegben, succulents in bottlepozsgások üvegben

pozsgások üvegben, succulents in bottlepozsgások üvegben

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél többet megtudni a pozsgások és a könnyűbeton világáról, csatlakozz Facebook közösségünkhöz!

Echeveria shaviana, a kedvenc amerikai kövirózsám…

Az amerikai kövirózsák, az Echeveriák a reneszánszukat élik mostanság, gyakran találkozhatunk velük virágüzletekben, bevásárlóközpontokban. Bordótól a zöldön keresztül a kékes színig sokféle színben és formában előfordulnak. Nekem a kedvencem közülük az Echeveria shaviana.

Echeveria-shaviana-Mexican-Hens-and-Chicks1forrás

Az amerikai kövirózsákról általában…

Az Echeveriák Közép-Amerika köves, félsivatagos területein élnek, ahol sok a napsütés, kevés a csapadék és télen nincsen fagy. Ezeket a körülményeket kell számukra itthon is biztosítani ahhoz, hogy jól érezzék magukat. Nyáron célszerű napos, esőtől védett helyre tennünk őket, télen ablakhoz közel érzik jól magukat, fény hiányában gyorsan megnyúlnak. Fagyérzékeny növények, sajnos nálunk télen szabadban nem tarthatóak.

Pozsgás, szárazságtűrő növényekről lévén szó az öntözéssel vigyáznunk kell, kis adagokkal öntözzük és két öntözés között hagyjuk kiszáradni a talajt. Lehetőleg a talajt öntözzük, mert például a rózsaszín fajták levelei víz hatására foltosodnak, elpuhulnak. Egyet viszont ne felejtsünk el, ezek a pozsgás növények a kaktuszoknál több vizet igényelnek, a levelek összezsugorodnak víz hiányában.

A laza talajokat kedvelik, keverjük a virágföldet homokkal, apró kaviccsal. Szaporítani levéldugványról érdemes. Egészséges, ép leveleket kell laza talajra fektetni, a levelek nemsokára kis gyökereket eresztenek, majd a pici növény is megjelenik. Kiszáradásra és túlöntözésre is érzékenyek a növénykéink, óvatosan kell bánni az vízadagolással.

Egyes amerikai kövirózsa fajták idővel felmagasodnak. Tetejüket vágjuk le és dugványozzuk, a megmaradó levágott részen pedig hamarosan újabb kis hajtások jelennek meg.

Aki szeretne többet tudni az amerikai kövirózsákról, annak javaslom az alábbi ismertetőt.

Amerikai kövirózsák

Echeveria shaviana

Kékes, hosszúkás leveleivel és nyár végén megjelenő kívül rózsaszín, belül sárga színű virágaival nálam ez a fajta lett a kedvenc. Levelei nem érzékenyek a vízre, bírja a tűző napot és rendületlenül hozza gyönyörű virágait. Igazán hálás növény, nagyon jól érzi magát könnyűbeton edényben is.

Echeveria shavianaEcheveria shaviana

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél többet megtudni a pozsgások világáról, csatlakozz Facebook közösségünkhöz!

Szívlevelű kristályvirág – Aptenia cordifolia

A mediterrán térségben gyakran találkozhatunk egy a sziklákat, száraz hegyoldalakat, köves területeket befutó pozsgás növénnyel, a szívlevelű kristályvirággal.

Aptenia cordifolia, szívlevelű kristályvirágDél-Afrikából származó  növényről van szó, amely jól alkalmazkodik az európai kontinensen is. Gyorsan nő, a szétterülő szárak könnyen legyökeresednek, így nagyobb területeket is képes befutni.

Aptenia cordifolia, szívlevelű kristályvirág

A fagyérzékeny kristályvirágot nálunk dísznövényként tartjuk, nyáron kaspóba kiültetve lefutó hajtásaival és apró margarétaszerű lilás virágaival szépen díszít. Virágai csak tűző napon nyílnak, hasonlóan a délvirágéhoz. A növényeket védeni kell a fagytól, elég csak néhány meggyökeresedett, kis részét átteleltetni. Szobanövénynek is alkalmas, télen jól bírja a magas hőmérsékletet.

Pozsgás növényről lévén szó, nem igényel sok vizet, öntözések között hagyjuk a földjét kiszáradni. Párásításra sincs szüksége, túl sok nedvesség esetén a levelek rothadásnak indulnak.

Dísznövényként az Aptenia cordifolia variegata fajtával is találkozhatunk, itt a levelek széle fehér színű.

Baby Sunrose (Aptenia cordifolia):

forrás

 

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél többet megtudni a pozsgások világáról, csatlakozz Facebook közösségünkhöz!

Pozsgások fej alakú növénytartóban

A Szicíliában levő kisváros, Taormina utcáin találkoztam először érdekes formájú, élénk színű fej alakú növénytartókkal, amelyekbe kövirózsákat és más pozsgás növényeket ültettek az ott élő emberek. Bár ezek a virágtartók részben a turisták kedvéért készülnek és az élénk színvilágukat mondhatnánk akár giccsesnek is, nekem mégis nagyon tetszettek.

Kövirózsa Dekor, Taormina, head planterTaormina, fej alakú növénytartókAz alábbiakban bemutatok néhány érdekes fej alakú növénytartót, amiben a pozsgások nagyon jól érzik magukat. Műkő, könnyűbeton, kerámia, komoly vagy éppen vicces… Széles a repertoár. Kinek-kinek az ízlésére van bízva, hogy melyiket tudná elképzelni a szobájában vagy a kertjében…

fej alakú növénytartó, head planter

fej alakú növénytartók, succulent head plantersfej alakú növénytartók, succulent head planters

fej alakú növénytartók, succulent head planters

fej alakú növénytartó, succulent head planter

fej alakú növénytartó, succulent head planter

fej alakú növénytartó, succulent head planterfej alakú növénytartó, succulent head planterfej alakú növénytartó, succulent head planter

fej alakú növénytartó, succulent head planter

fej alakú növénytartó, succulent head planter

fej alakú növénytartó, succulent head planterForrás

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél többet megtudni a pozsgások világáról, csatlakozz Facebook közösségünkhöz!

Kövirózsás kalapok

Kedvenc pozsgásainkkal kalapjainkat is díszíthetjük. Például szalmakalapunk nagyságánál fogva tökéletes a növények elhelyezésére. A pozsgás dugványokat tehetjük például a szalmakalapra ragasztott mohaalapra, egyedi lesz a megjelenésünk. Ha a növényeket vízzel spricceljük, tartós darabot kaphatunk.

kövirózsa kalap, succulent hatforrás

Kövirózsa kalap, succulent hatforrás

Kövirózsa kalap, succulent hatforrás

kövirózsa kalap, succulent hatforrás

Kövirózsa kalap, succulent hatforrás

Kedvenc nyári vászon vászonkalapunkra egy masni segítségével ragaszthatjuk fel a növényeket…

kövirózsa kalap, succulent hatforrás

A mohával bevont kalapforma nem biztos, hogy a fejre való, de dekorációnak tökéletes…

kövirózsa kalap, succulent hatforrás

Nagy kedvencem a könnyűbeton (tőzegbeton) kalap, ami kövirózsával beültetve kertünket díszítheti…

kövirózsa kalap, succulent hatforrás

 Ez a csinos “kalapocska” egy kövirózsás jelmez ötletes kiegészítője…

kövirózsa kalap, succulent hatforrás

És hogy a férfiak se maradjanak le a “kalap divatról”…

kövirózsa kalap, succulent hatforrás

Ha pedig már nem akarjuk hordani a szalmakalapunkat, akkor átalakíthatjuk ültetőedénnyé…

kövirózsa kalap, succulent hatforrás

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél többet megtudni a pozsgások világáról, csatlakozz Facebook közösségünkhöz!

Táskadivat kövirózsa módra

Pozsgásokkal, kövirózsákkal dekorált táskák kerülnek most bemutatásra. Esküvőre, ünnepi alkalomra érdemes készíteni egy-egy különleges darabot. Például koszorúslányok kezében nagyon jól mutat egy drótból készült, mohával bevont táska amerikai kövirózsákkal megbolondítva…

De régi szalmaszatyrunkat vagy elkopott bőr táskánkat is felhasználhatjuk egy-egy kövirózsás dekoráció elkészítésére. Tárolni persze nem tudunk ezekben a táskákban, de ebben az esetben nem is ez a lényeg…

kövirózsa táska, succulent purse. forrás

kövirózsa táska, succulent bagforrás

kövirózsa táska, succulent bagforrás

Kövirózsa táska, succulent bagforrás

kövirózsa táska, succulent purseforrás

kövirózsa táska, succulent bagforrás

kövirózsa táska, succulent bagforrás

kövirózsa táska, succulent bagforráskövirózsa táska, succulent bagforrás

kövirózsa táska, succulent bagforrás

kövirózsa táska, succulent purseforrás

kövirózsa táska, succulent purseforrás

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél többet megtudni a pozsgások világáról, csatlakozz Facebook közösségünkhöz!

Kövirózsák filcből

Akik szeretik a kövirózsákat és a pozsgás növényeket, azoknak biztos előbb-utóbb megjön a kedve filcből pozsgás dekorációt készíteni. Így jártam én is, mikor a vesszőből font karácsonyi koszorúmat szerettem volna valamivel feldobni. Sajnos a hobbi boltban csak élénk zöld színeket találtam,  a pasztell árnyalatok így hiányoznak, de a végeredmény remélem  azért nem lett olyan rossz….pozsgás koszorú filcbőlpozsgások filcből

 

Egy angol nyelvű oldalon találtam segítséget és útmutatót a levelek összerakásához. Az eredeti szöveg az alábbi linken érhető el: forrás

 

A kész pozsgás dekoráció

pozsgások filcből

filcválaszték

pozsgások filcbőlhasznált eszközök

pozsgások ficbőlaz összerakás sorrendje

kövirózsa filcbőlA középső sziromleveleket összehajtva, a többit hajtás nélkül ragasztjuk ragasztópisztollyal. A levelek csúcsát lehet hegyesre is vágni. Célszerű magunk elé tenni egy élő kövirózsát és egy amerikai kövirózsát (Echeveria sp.), hogy igazán élethű leveleket kapjunk.

 

A lenti képeken további ötletek láthatóak a filcből készült pozsgás dekorációkra.

 

pozsgások filcből

pozsgás dekoráció filcbőlpozsgások filcbőlfilc kövirózsa koszorúpozsgás dekoráció filcből forrás

pinterest

 

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél többet megtudni a pozsgások világáról, csatlakozz Facebook közösségünkhöz!

Díszítsük karácsonyra lakásunkat kövirózsás fenyőtobozzal!

Adventi időszakra készülve kezembe kerültek az évek alatt összegyűjtött tobozok. Szeretem a természetes anyagokból készült dekorációkat, gyakran használom a séták, kirándulások alakalmával begyűjtött “készletet”.

kövirózsás tobozdíszek a lakásban

Nem nagy ördöngösség lakásunkat feldobni kövirózsákkal díszített fenyőtobozokkal. Amire szükségünk van:

  • kövirózsák
  • varjúhájak
  • moha
  • fenyőtobozok
  • száraz termések pl. éger termése
  • ragasztópisztoly
  • horgászzsinór
  • skalper
  • olló

anyagok tobozdísz készítéséhez KD

A kövirózsákat skalper vagy kés segítségével megtisztítjuk. A levágott horgászzsinórt félbe hajtva a végén összecsomózzuk, majd ragasztópisztollyal rögzítjük  a toboz tetején. A kövirózsákat,  a varjúhájak leveles szárait, a száraz terméseket, mohát ízlés szerint felragasztjuk a toboz tetejére.

kövirózsás tobozdísz, sempervivum pine cone decoration

A kész dekorációt felakasztjuk. Nálam például a konyhai lámpatestre kerültek, de karácsonyfadíszként is használhatjuk őket.

 

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél többet megtudni a pozsgások világáról, csatlakozz Facebook közösségünkhöz!

Látogatás a prágai Károly Egyetem Botanikus Kertjében

Aki Prágában jár és szeretne elbújni kicsit a nyüzsgő turisták hada elől, az feltétlen látogasson el a Károly Egyetem Botanikus Kertjébe. A belváros csodálatos építményeinek megtekintése és a kézműves sörök kóstolgatása után a 3,5 hektáros kert a nyugalom szigetének tűnik majd. A hely a Károly térhez közel található, így gyalogosan is könnyen elérhető.

Prága, Károly Egyetem Botanikus Kertje

Számomra természetesen az első út az üvegház kaktusz és pozsgás kiállítására vezetett.  A növények nevei és származási helyei nagy örömömre precízen ki voltak táblázva, ami gondos kezek munkájára utal.

DSCF3408a

DSCF3419a

DSCF3401a

Az üvegház előtti bemutatókertben is található pozsgás kiültetés…

DSCF3477a

A kerten belül kialakítottak egy geológia bemutatóhelyet, ahol megismerkedhetünk a különböző kőzetekkel…

DSCF3490a

DSCF3495a

A romantikus lelkületű emberek számára is sok-sok érdekességet rejt ez a kert…

DSCF3505a

DSCF3524a

DSCF3535a

Ott jártamkor fiatal anyukák sétáltak gyermekeikkel, nyugdíjasok bóklásztak és üldögéltek a kertben. A környező utcák zaja beszűrődött ugyan,  nehogy megfeledkezzünk a nyüzsgő prágai valóságról, mégis ez a zöld sziget a város közepén megérte a reá szánt időt.

A Botanikus Kertről további információ az alábbi honlapon található:

Botanická zahrada Přírodovědecké fakulty UK v Praze

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél többet megtudni a pozsgások világáról, csatlakozz Facebook közösségünkhöz!

 

Kaye Murphy kaktusz totemjei

Totem…Az indián regények jutnak eszembe a hatalmas totemoszlopaikkal, amelyek törzsfőnököket, szellemeket és állatokat ábrázolnak.

Kaye Murphy kerámikus is megalkotta a maga totemjeit. Kaktuszok kerámiából, a pozsgás kertek méltó kiegészítői.

kaktusz totem

 

Kaye Murrphy az Egyesült Államokban tanult keramikusnak, majd férjével a Dél-afrikai Köztársaságba költöztek, ahol holland és osztrák keramikusok keze alatt dolgozott. Ez az ország volt az a hely, ahol magával ragadta a kultúrák sokszínűsége. Az Egyesült Államokba visszatérve keramikus oktatóként dolgozik.

 

Kaye Murphyt az indián törzsek totemjei és a Sonora-sivatag élővilága ihlette meg a kaktusz totemek elkészítésében. A Sonora-sivatag Észak-Amerika egyik legnagyobb és legforróbb sivataga, az Egyesült Államok és Mexikó határán terül el, a világ egyetlen helye, ahol a saguaro kaktusz vadon megtalálható. Ez a kaktusz a westernfilmek elmaradhatatlan kelléke, a következő bejegyzés erről szó majd (Saguaro kaktusz).

A kaktusz totemek közül itt bemutatok néhányat, több információ a művészről és munkáiról itt található: Kaye Murphy.

kaktusz totem

kaktusz totem

kaktusz totem

kaktusz totem

kaktusz totem

kaktusz totem

Ha tetszett a cikk és szeretnél a pozsgásokról többet tudni, csatlakozz Facebook oldalamhoz!