Transzferálással készült beton faliképek

Szilikon sütőformáim adták az ötletet a beton faliképek elkészítéséhez. A szilikon forma azért jó, mert rugalmasságánál fogva könnyen eltávolítható belőle a megkötött beton.

A transzferálást már régóta ki szerettem volna próbálni, ugyanis nagyon tetszenek a vintage hangulatú dekorációs tárgyak. Arra gondoltam, hogy beton felületen is jól mutatna egy kedves kép vagy egy frappáns idézet.

Először a hagyományos szalvétatechnikával próbálkoztam. Készültek képek csak lenolajos alapozással és dekupázs ragasztóval felvitt szalvétával.

dekupázs betonkép

De volt, hogy a betont befestettem és arra került a dekupázs kép.

dekupázs betonkép

Ez utóbbi esetben azt éreztem, hogy nem érvényesül a beton hangulata, így váltottam a transzferálás irányába.

A transzferálás során a  beton felületet először betonlakkal kezeltem egy rétegben, majd száradás után Pentart transzfer oldattal vittem fel a képet és szöveget.

transzferálás betonra, beton falikép

transzferálás betonra, beton falikép

transzferálás betonra, beton falikép

transzferálás betonra, beton falikép

A Facebook-on van egy transzferálás csoport, ott nagyon sok jó ötletet lehet olvasni a technikáról, vivőanyagokról, nyomtatókról és még sokféle sablont is megosztanak egymással a csoporttagok. Az interneten rákeresve is sok helyen megtalálhatjuk a transzferálás leírását. De a sok leírással együtt kell egy kis gyakorlás hozzá, míg az ember ráérez a technikára.

A transzferálás lépései a következőek:

  1. Az általunk választott képet vagy szöveget tükrözve nyomtassuk ki lézernyomtatóval.
  2. Színével lefelé fordítva maszkoló szalaggal rögzítsük a beton felületen.
  3. Fülpiszkáló segítségével vigyük át a transzfer oldatot a papírra (csak vékony rétegben, mert a képünk elkenődhet).
  4. Kiskanál segítségével dörzsöljük át a papírt, hogy a mintánk átmenjen a beton felületre.
  5. Távolítsuk el a papírt és ha mindent jól csináltunk, kész is a faliképünk.

A transzferáláshoz ez a videó segítséget nyújthat…

A szív képek felakasztásához én vastag zsinórt választottam, hogy megtartsa a beton súlyát. A képeken a felakasztáshoz szükséges lyukakat még betonozás közben kialakítottam egy-egy filctoll kupakkal.

Nekem a szürke felületen a fekete írás és kép vált be, de lehet, hogy később megpróbálkozom színes képek transzferálásával is.

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél többet megtudni a pozsgások és a könnyűbeton világáról, csatlakozz Facebook közösségünkhöz!

Készítsünk farmerből virágtartót!

Következzen egy újrahasznosítási ötlet!

A kinőtt, szakadt farmernadrágokat nyugodtan használjuk fel virágtartóknak. Az elkészítésük nem túl bonyolult, a nadrágok szárát tömjük ki régi ruhadarabokkal, a cipőket, csizmákat odavarrhatjuk, ragaszthatjuk a szárakhoz, vagy egyszerűen összevarrjuk a szárak alját. A virágtartókat alátéttel helyezzük bele, hogy a víz ne folyjon át a ruhán. A kész kompozíciót tehetjük a bejárat mellé, erkélyre, teraszra, a lényeg, hogy feltűnő helyre kerüljön. Én könnyűbeton edénybe ültetett aloét használtam fel dekorációs célra, az üzlet előtt elsétáló gyerekek nagy örömére.

farmerből virágtartó

farmerből virágtartó DIY

Összegyűjtöttem pár farmerből virágtartó ötletet, a képekre kattintva elérhető a képek forrása…

farmerből viágtartó

farmerből viágtartó

farmerből virágtartó

farmerből virágtartó

farmerből virágtartó

farmerből virágtartó

farmerből virágtartó

farmerből virágtartó

farmerből virágtartó

farmerből virágtartó

farmerből virágtartó

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél többet megtudni a pozsgások és a könnyűbeton világáról, csatlakozz Facebook közösségünkhöz!

A közönséges agávé (Agave americana)

Az agávék impozáns, nagytermetű pozsgás növények. Kb. 50 fajuk él a világon, főleg Mexikóban és Amerikában, de sok mediterrán ország parkjaiban, kertjeiben is megtalálhatóak. A levelek tőlevélrózsába rendeződnek, a levelek széle tüskés, vagy fogazott, a színük a világoszöldön át egészen a kék színig terjed. Az agávé életében mindössze csak egyszer virágzik, így a növény szinte minden energiát a virágzásra fordít, majd utána elpusztul. Vannak olyan fajták, amelyek már 8-10 évesen virágoznak, ám némelyik példány csak 30-40 év után hoz virágot.

Agávék, Lokrum-sziget, Botanikus Kert, Horvátország

A mediterrán országokban leggyakrabban a kékeszöld levélszínű és robusztus termetű  közönséges agávét, az Agave americana-t láthatjuk. A levelek végén 2 cm nagyságú tüskék ülnek, Idősebb korban a növény elérheti a 2-3 méter átmérőt is. A levelei hosszú ideig tárolják a nedvességet, ezért csak ritkán igényli az öntözést, nagyon jól viseli a tűző napot és a nyári hőséget.Télen a -5 fokos hideget is kibírják. A növény 10-30 évente egyszer virágzik. A hosszú száron nyíló virágok zöldessárga színűek, ám az anyanövény a virágzás után elpusztul, viszont bőven hoz sarjhajtásokat, amelyekről tovább szaporítható.

Agávé

Agávék, Lokrum-sziget, Botanikus Kert, Horvátország

Mivel fagyérzékeny növényekről van szó, nálunk csak dézsás növényként tartható, télen a kisebb növényeket vigyük védett szálláshelyre, ahol 5 -10 celsius fokon kell átteleltetni, az idősebb növények köré pedig érdemes egy fából készül ketrecet építeni, szalmával jó alaposan kibélelni, hogy az agávé ne fagyjon ki télen. A növény mérete miatt csak nagyobb kertekbe érdemes kiültetni, ám mivel növekedésük lassú, így évekig tart mire elérik a végleges méretet. Jó vízáteresztő homokos és kavicsos talajt kedvelnek, óvakodjunk a túlöntözésüktől.

 virágzó agávé

2013, Szeged, virágzó agávé

agávé

Virágzó agávé, Dubrovnik

Agávé

Agave americana ‘marginata’, Dubrovnik

Agávé

Agave americana oleánderekkel, pálmákkal és kaktuszokkal a hátsó kertbe kiültetve, Dubrovnik

A közönséges agávé levelektől megtisztított torzsájának tiszta vagy cukrozott cefréjéből párolják a mezcalt, a tequilát hasonlóan készítik a kék agávéból (Agave tequilana). A kivágott virágszárból kicsorgó nedvből erjesztett ital a pulque, amit az aztékok is nagyon kedveltek.

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél többet megtudni a pozsgások és a könnyűbeton világáról, csatlakozz Facebook közösségünkhöz!

A Trstenoi Arborétum Horvátországban

Trstenoi ArboretumDubrovniktól néhány kilométerre északra található a Trstenoi Arborétum, amelyet feltétlen érdemes felkeresnünk dél-dalmáciai tartózkodásunk alatt.

Az 1400-as évek végén épült Gučetić-Gozze patrícius család nyári rezidenciája és a hozzá tartozó park adja az arborétum alapját. A villa és a kert együttese a korabeli dubrovniki kulturális élet meghatározó helyszíne volt.

Trstenoii Arboretum

Egy igazi reneszánsz kertről van szó, geometrikus alaprajzzal, sétányokkal, ahol azok is jól tudják magukat érezni, akik nem igazán növényrajongók. Gyönyörű kilátás nyílik a tengerre, hangulatos a XVIII. században átépített szökőkút Neptunusszal (a tengerek istene), a vízköpő nimfákkal és az aranyhalakkal. A központi villát befutó murvafürt (Bougainvillea sp.) pedig igazi mediterrán hangulatot sugároz.

Az 1667-es földrengésben az eredet villa megsemmisült, de helyette új épületet emeltek.  A XIX. században és a XX. század elején a kert sokféle egzotikus növénnyel gyarapodott. Sajnos 1991-ben a délszláv háborúban az arborétum 80 %-a leégett, de szerencsére a központi villaépület a legidősebb résszel csak kis mértékben károsodott. Szerencsére mára már az egykori pusztításból nem látszik semmi, így a sétánk során beleképzelhetjük magunkat az egykori raguzai főúri életbe.

És azt is megemlíteném még, hogy az arborétumban vették fel a Trónok harca sorozat egyes jeleneteit is.

Trstenoi Arborétum, Dubrovnik, kert, reneszánsz, arborétum, Horvátország

Trstenoi Arboretum

Trstenoi Arboretum

Trstenoi ArboretumTrstenoi Arboretum

Trstenoi Arborétum

Trstenoi Arborétum

Trstenoi Arborétum

Trstenoi Arborétum

Trstenoi Arborétum

 

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél többet megtudni a pozsgások és a könnyűbeton világáról, csatlakozz Facebook közösségünkhöz!

Mit kell tudni a szemölcsliliomokról (Haworthia)?

A Haworthia nemzetség tagjait szemölcsliliomnak és sávosfűnek is nevezik hazánkban. Rendkívül mutatósak, önmagukban vagy más növényekkel összeültetve szárazságtűrésük miatt irodai növénynek, szobanövénynek tökéletesek. Nevüket Adrian Haworth angol botanikusról kapták.

Kis termetű pozsgás növények, 15-20 centiméternél ritkán nőnek magasabbra, viszont sarjaikkal aránylag nagy területet képesek beborítani. Laza vagy sűrűbb levélrózsájukkal a talajon ülnek. Eredeti élőhelyük Dél-, Délnyugat-Afrika. Leveleik általában hosszúkásak, keskenyek, csúcsosan végződnek, de vannak széles levelű fajok is. Szinte mindegyik faj levelén apró, fehér, szemölcsszerű duzzanat vagy csík található, de léteznek sima levelű fajták is. Nyáron a szemölcsliliom virágot is hozhat, amely nem túl látványos. A kicsi, fehér, harang alakú virágok hosszú virágszárakon fejlődnek.

Haworthia maxima, Dél-Afrika

Haworthia maxima, Dél-Afrika

Az egyik kedvencem a Haworthia attenuata ‘Wide Zebra’. Japán termesztők által szelektált fajta, talán a feltűnő fehér csíkozottsága miatt ilyen népszerű. A tűző napot nem szereti, kevés sarjat hoz. A tőzegbeton tartóban is jól érzi magát, de üvegedényben, terráriumban (florárium) is nagyon mutatós. Kevés vizet igényel, elég hetente-kéthetente egyszer megöntözni, amoikor a földje már kiszáradt.

Haworthia attenuata 'Wide Zebra'

Haworthia attenuata ‘Wide Zebra’

Következzék egy-két pozsgás terrárium ötlet Haworthia felhasználásával…..

pozsgás terrarium, succulent terrarium

pozsgás terrárium

pozsgás terrárium , Haworthia

pozsgás terrárium, Haworthia

Haworthia, pozsgás terrárium

A pozsgás terrárium képek forrása itt található.

/A terrárim kifejezést a angol nyelvterületen elterjedt succulent terrarium ( ‘pozsgás terrárium’ ) kifejezés miatt használom. Nálunk a florárium kifejezés lenne találóbb, de ezt is inkább szakmai körökben használják, máshol nem nagyon hallható./

 

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél többet megtudni a pozsgások és a könnyűbeton világáról, csatlakozz Facebook közösségünkhöz!

Hogyan ne öntözzük túl és szárítsuk ki a pozsgás növényünket?

A pozsgás növények jól tűrik a szárazságot, igazi túlélők. Leveleikben, szárukban tartalékolják a vizet, ezért képesek hosszú ideig víz nélkül is élni.

Ne feledkezzünk el arról, hogy minden kaktusz pozsgás növény, de nem minden pozsgás növény kaktusz. Azaz a leveles kedvenceinknek, a levélszukkulenseknek (pl. Aloe sp., Haworthia sp. ) több nedvességre van szükségük mint a kaktuszoknak. Ha tartósan nem tudnak elég vizet felvenni a kiszáradt földből, akkor a levélfelületükön redősödés figyelhető meg, összeaszott, ráncos lesz a növény. Ez már elég intő jel kell hogy legyen a tulajdonos számára, hogy pótolni kell a vizet, esetleg egy kis spriccelés sem árt szomjazó növénynek.

száradó pozsgás növény

pozsgás növény levélráncosodása kevés öntözővíz esetén

Fontos, hogy csak akkor öntözzünk, ha a föld már kiszáradt. Léteznek a talaj nedvességtartalmát mérő műszerek is, de ha csak az ujjunkkal beletúrunk a földbe és úgy nézzük meg, hogy mennyire száraz a talaj, már az is nagy segítség lehet. Ha agyonlocsoljuk szegény növényünket, akkor elrohad a gyökérzet, a levelek bebarnulnak, a növény elpusztul.

túlöntözött pozsgás növény

túlöntözött pozsgás növény

Bevallom, már én is szárítottam ki és locsoltam túl pozsgás növényeket, mint az a fenti képek is mutatják. Igazából arra jöttem rá, hogy ha egy héten kijelölök egy napot öntözésre, akkor biztos nem esek a túlöntözés hibájába és nem fordulhat elő az sem, hogy kiszárítom a növényt. A téli időszakban inkább ritkábban, kéthetente egyszer öntözzünk.

Szóval a rendszeresség a titok nyitja…

 

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél többet megtudni a pozsgások és a könnyűbeton világáról, csatlakozz Facebook közösségünkhöz!

.

 

Pókhálós levelű kövirózsa fajták

A természet furcsasága vagy inkább érdekessége és sokszínűsége, hogy léteznek pókhálós levelű kövirózsa fajták is. Pontosan úgy néznek ki május környékén, mint amiket a szorgalmas pók befont a hálójával.

Az alapfaj a Sempervivum arachnoideum, a pókhálós kövirózsa, aminek zöld színű, pirosas hegyű leveleit fehér nemezes, pókhálószerű szőrzet köti össze. A levélrózsáinak átmérője 1-3 cm, rózsaszínű virágait a nyár közepén hozza.

Sempervivum-arachnoideum

Sempervivum arachnoideum

 

Több fajtája is létezik, a kisebb rozettáktól a nagyobb rozettákig, a zöld levelűtől a bordó levelűig.

Sempervivum arachnioides fajtákSempervivum arachnoideum

A pókhálós levelű kövirózsák is ugyanúgy bírják a szárazságot, mint a többi kövirózsa, sziklakertekben, virágcserepekben is jól érzik magukat és különleges “pókhálóikkal” igazi színfoltjai a kertünknek.

 

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél többet megtudni a pozsgások és a könnyűbeton világáról, csatlakozz Facebook közösségünkhöz!

Varjúhájak a sziklakertben


A varjúhájak (Sedum sp.) nagyon jól érzik magukat sziklakertekben, de akár balkonládákban, sírokon és szegélynövényként is jól mutatnak. Szárazságtűrő, pozsgás növények, jól raktározzák a vizet. Alacsony és magasabb termetűek is előfordulnak közöttük. Sárga, rózsaszín és fehér virágaikkal nagyon hangulatos színfoltjai lehetnek kertünknek. Most bemutatok mindhárom színből egy-egy kedvencet…

Sedum floriferum ‘Weihenstephaner Gold’

Sedum floriferum 'Weihenstephaner Gold'

Hazája Kína alacsonyabban fekvő hegyvidéki területein van. Virágai sárga színűek, csillag alakúak, nagy tömegben nyílnak. A növény 10-15m cm magas, vöröses szárú. Sötétzöld, lapát alakú levelei ősszel vörösre színeződnek. Május-júniusban virágzik.

Sedum spurium ‘Coccineum’

Sedum spurium 'Coccineum'

Alacsony, örökzöld szőnyeget alkotó évelő növény. Levelei bordós-zöldek, kerekdedek, bordópiros virágait lapos bogernyőben július-augusztusban hozza.

Sedum album ‘Roseum’ 

Sedum album 'Roseum'

5-8 cm magas örökzöld, pozsgás növény. Levelei aprók, hengeresek és rózsaszín-zöldes színűek. Június-júliusban nyílnak kicsiny, fehér virágai.

 

A varjúhájak elviselik a félárnyékot is, de a levelek színeződéséhez és a virágzáshoz napsütés szükséges. Könnyen szaporíthatjuk őket tőosztással vagy hajtásdugványozással, de akár magvetéssel is.

 

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél többet megtudni a pozsgások és a könnyűbeton világáról, csatlakozz Facebook közösségünkhöz!

A tigris aloé csíkjai

A tigris aloé (Aloe variegata) a törpe növésű aloék közé tartozik, 20-25 centiméternél magasabbra nem nő meg. Jellegzetes húsos, háromszög alakú levelei tőlevélrózsát alkotnak. Sötétzöld levelein a fehér csíkjai, foltjai a tigris bundájára emlékeztetnek, innen kapta a magyar elnevezését. Hosszú virágszáron hozza csüngő narancs-rózsaszínű virágait. Eredeti élőhelye Délnyugat-Afrika száraz, félsivatagos területe.

Aloe_variegata

Aloe variegata

Aloe variegata

Aloe variegata eredeti élőhelyén

Mint a legtöbb pozsgás növény, a tigris aloé is szereti a napos, világos helyet. Nyugodtan tehetjük ablakpárkányra, nyáron hetente egyszer öntözzük, télen, ha lehetőség van rá, a virágzás elősegítése miatt teleltessük 5-10°C között és ne öntözzük. Körülbelül 3-4 éves kora körül virágzik először. Télre mindenképpen fagymentes hely kell számára, bár rövid ideig a -7°C-ot is elviseli. Hajtásdugványokról vagy magról szaporítható. Pozsgásoknak, kaktuszoknak való földkeverékbe ültessük a növényeket.

Aloe variegata könnyűbeton edényben

Aloe variegata könnyűbeton edényben

A képekre kattintva a képek forrása elérhető…

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél többet megtudni a pozsgások és a könnyűbeton világáról, csatlakozz Facebook közösségünkhöz!

A kerti jukkák eleganciája

Egyik kedvenc növényem a kerti jukka vagy pálmaliliom (Yucca filamentosa). Ez a növény karcsú magas virágtengelyével és elegáns fehér-vajszínű virágaival már messziről felhívja magára a figyelmet. Kertből kiszabadult, vadon élő példányainak egy csoportját mindig megcsodálom a királyhalmi határátkelőnél.

Yucca filamentosa, kerti jukka, pálmaliliom

Yucca filamentosa, Királyhalom /Fotó: Kövirózsa Dekor/

A jukkák lassan növő, hosszú életű tőlevélrózsás növények, az Egyesült Államok, Mexikó kevés csapadékkal bíró, sivatagos tájain otthonosak.  Az indián népgyógyászatban  a szaponinokban gazdag gyökereket szappanként és orvosságként is használták, például a növény gyökereinek őrleményéből készített borogatással sebeket gyógyítottak.

Yucca-Filamentosa

Yucca filamentosa

Jól bírja   a szárazságot, szereti a tűző napot, a keményebb teleket is átvészeli. Kertekben, parkokban egyesével, szoliterként érvényesül igazán, mediterrán hangulaltot teremtve, de a városokban sokfelé ültetik csoportosan a jó tűrőképessége miatt pl. utak elválasztósávjában, buszmegállókban. Sokszor kerülnek kevésbé előnyös helyekre, itt gyorsan elvesztik díszítő értéküket, könnyebben megbetegednek. A leveleken gyakran foltok jelennek meg, ami gombás betegségre utal. A gyakori öntözés és az esősebb időjárás is előidézheti a levélfoltosságot, ami a növények díszítő értékét alaposan megtépázza. Célszerű a növényt 2-3 évente tavasszal megifjítani, a régi leveleket eltávolítani, a sarjhajtásokról új növényt nevelni, végső esetben pedig permetezzünk gombaölő szerrel. Ne öntözzük a növényt felülről és szórófejes öntözőrendszerrel, mert ez segíti a gombaspórák terjedését.

yucca levélfoltosság

Yucca levélfoltosság

Virág

Az 1-3 méter magas virágszáron kb. 50-500 fehér, harang alakú virágokból álló virágzat fejlődik. Őszre toktermést érlelne, de ekkor a növény díszítőértéke igencsak lecsökken, legjobb, ha az elnyílt virágszárakat levágjuk. Nálunk nem történik terméskötés, mert ehhez egy különleges molyra, a jukkamolyra van szükség.

Szaporítás

Gyökeréről könnyen sarjadzik, tavasszal a hajtásokat ásóval vágjuk le. Beültetés előtt néhány napig szárítsuk a leválasztott hajtásokat, hogy a sebfelületek megszáradjanak.

 

A képekre kattintva a képek forrása elérhető…

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél többet megtudni a pozsgások és a könnyűbeton világáról, csatlakozz Facebook közösségünkhöz!